Holczman József oldala

Írások, vélemények, képes versek

 1447294.jpg

 

Az élet virágai

 

Hullámzik, forog, körbe fon az élet, burjánzik körülöttünk. Belőlünk tartja fenn magát, belőlünk táplálkozik. Hangok szállnak az éterben, szellő mozdul, lágy szellő repül.  Megszűnik az állandóság és egy sugár repül arcunk felé. Simogat, becéz, rabul ejt, mint a vágy és a ragyogás.

 

Gyorsan elhiszünk mindent, hiszen döntenünk kell, mert nincsen több idő, mint amit kiszabtak nekünk. Valahol mindent elrendeztek, valahol mindent előre tudnak. A vágy még a miénk, őrzi rejtett titkainkat, titkos hiteinket. Lassan adja meg magát, lassan múlik el. Utána a semmi jön.

 

Az élet virágai csak egyszer nyílnak ki. Kezdetben egyszínűek, gyengék és erőtlenek. Gyenge hajtásokkal kapaszkodnak felfelé, vékony gyökerekkel fúrják be magukat az élet földjébe. Nem hisszük el őket, nem vesszük komolyan, mert nem földi dolgokkal élnek. Belőlünk táplálkoznak.

 

Az élet virágai mindent megmutatnak és megígérnek nekünk. Gondoskodó önzésük határtalan. A semmivel szövetkeznek, hogy megtartsanak minket. Körbe fonnak és lehúznak, táncolnak és dalolnak, szirmaikba vesznek, illatesővel szórnak be, becéznek és elbódítanak. Ragyogásuk és méreteik rabul ejtenek. Vakon hiszünk nekik, mert lágyan simogatnak. Gondosan tápláljuk őket, mert eltelünk tiltott szépségüktől. Titkos szövetségre ragadtatjuk magunkat. Cinkosaikká leszünk, mert birtokolni akarjuk őket. Tőlük várjuk, reméljük a boldogságot, a szabadulást és a megnyugvást. El hisszük, hogy értünk növekedtek tökéletessé. A mindenséget képviselik, kitöltik az űrt, pótolják a vágyat. Becéznek, lágyan körbe fonnak, felemelnek és álomba ringatnak.

Mikor biztonságban élnek, tüskét növesztenek, és csípős nedveket bocsájtanak ki. Nincs menekülés előlük.

 

Előttünk szép virágos mező. Hatalmas, és soha be nem járható. Egymás mellett nőnek rajta a mindenféle virágok, gazok, ragadáncsok, bokros fák és más buja növények. Vékony csapások és szélesedő utak nyílnak mindenfelé. Tétovák vagyunk az első elinduláskor. Valamerre mégis indulni kell, és bejárni minél több utat, mielőtt elnyílnak az élet virágai.

 

 

521224.jpg 

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 1
Heti: 4
Havi: 170
Össz.: 66 913

Látogatottság növelés
Oldal: Az élet virágai
Holczman József oldala - © 2008 - 2019 - holczmanjozsef.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »