Üzent az ősz
kéklő víz felett
nézett tükörbe
tegnap még az ősz
büszkén mutatta
színeit önmagának
ragyogott
ölelt
és üzent is
talán még
valamit
a mának
mielőtt elköszön
megkérdezte még itt
„tetszettem-e így is
ruha nélkül félig
tetszettem-e mondd
mert ma még
ma még
a napsugárral
folytatok viszonyt
s varázs színeimmel
fényben kacérkodva állok
de ott lent
ott lent már
az enyészettel kezdek
új világot”
aztán így szólt
„merülj el te is
merülj el még
a lelked simogató fényben
ma még a tiéd
de nem marad utánad
soha semmi ékszer
csak szép szemed
hamvadó hiánya
lesz majd a múló emlék
s szívednek kihűlt vágya
helyét is hiába keresnéd
a kép mit megérintesz
nem marad örökre szentkép
a kép mit megérintesz
hamar szétfoszlik majd
s durván
ha elsodorja majd
ezernyi apró hullám
a képem mit látsz
most még mozdulatlan
de ne higgyél soha
a becéző tavakban
a ház is eltűnik majd
amit most oda festek
csak szirén dal lesz az
mit könnyen eleresztek
ha eljön majd
a mindent feloldó
bálvány
a tó tükre
ragyogón csillan
a dermesztő téli fényben
mint a márvány”
így szólt az ősz
s álló víz felett
lebegő tükörben
nyugtatta magát
tegnap még
ragyogott
ölelt
és üzent is
talán még
valamit
a mának