A remény kapujában
A remény hogy létezel
éberen tart minket
Léted a semmi ködéből
világít felénk
Mi száz éjszakán át
készültünk hozzád
mert azt akartuk
hogy oltalmazz bennünket
Régi időkből talán már
senki sem várja a dalt
onnan hol éjszaka jár
S én kilépve a múltból
a sötétség ködéből
várlak hogy vezess
utat mutass éltess
ó Psarades földi hazám
Hol köveid között
kecskék tapossák
a hegyre az ösvényt
és a Prespa kék vize fölött
halászok remélik
a könnyű fogást
Hol makedón görög
és albán ifjak
tekintete néz felhőidbe
szelet szerencsét
biztos átkelést vár
és jó reményt
Itt járt egykor
a lágyszívű Afrodité
Katonák hajába
itt fonta kézzel
a győzelmi babért
És itt járt közöttünk
egykor a nagy Phillippos
Ezüstös pajzsán
nap fénye csillant
míg harcra buzdított
szava bennünket
makedónok