Eligazító sorok helyett (szerzői előszó)

 

     Ezek a versek egyszerű mesék, vallomások az élet szépséges folyamáról, a keresett mindenségről, a bennünk feszülő jóról és a rosszról, az eltévedésekről és a hazatalálásokról, a folyton felbukkanó kísértésekről, megélt és képzelt félelmekről, titkos, soha ki nem mondott vágyainkról, szerelmekről, álmokról és látomásokról.

     A hitről, hogy nem csak egy életünk van, nem csak egy álmunk, nem csak egyetlen világunk. A tudásról, hogy egyedül vagyunk, de sohasem magányosak. Ki nem mondott szavaink, gondolataink, töprengéseink ott vannak szerelmeink ölelésében, gyermekeink mosolyában, anyáink, nagyanyáink simogatásában. A hitről, hogy nem csak a születésünktől a halálunkig tart a létezés. Nem csak egyetlen út létezik.

     Szépséges folyó az élet. Kívül sekély, belül mély mederrel, néhol erős sodrásokkal, őrvényekkel teli folyásokkal, belé futó és belőle táplálkozó erekkel, patakokkal, áradásokkal, benne élő szelíd és vad lényekkel, belőle sarjadó buja növényekkel. Születésünkkor letesznek a partjára és óvnak minket, nehogy belé essünk. De megfelejtkeznek a szomjúságról, s a vágyról, ami megkísért bennünket.

   Hívogat egy kósza fény, ami arcunkat festi rá a vízre. Egy darabig csak nézzük, milyen tiszta s ragyogó ez a kép, ami visszanéz ránk a felszínről, aztán belé merítjük arcunkat, kezünket, és a kép, amit az előbb még erősnek láttunk útjára indul, hullámzik, lebben és terülve szétfut a vízen.

Játszik a fénnyel, befonja magát sugárral, alábukik a mélybe, hogy megszínezze a lenti világot. Egyesül másik képekkel, míg színt fest az égre, de ha eljön majd az este, haza talál újra és újra, megszelídül, és ismét minket mutat.

Másnap majd, ha kiülünk reggel a partra, ki hozza elénk újra a kósza fényt, mi eltűnik minden este?

     E sorok apró pici jelzések, eligazodások, iránymutatók az élet belseje felé. Halványan rajzolt vonalak, ösztönös karcolatok, rovások az élet fájába. Suttogások.  Megérkezések és elindulások. Örökös visszaérkezések a Partra, ami védelmez, elrejt, magába zár, átölel és kivet magából néha, de mindig visszafogad.

 

 

Kritikai vélemény: 

 

"Holczman József költészete a mai magyar lírában ritka egységet képvisel: a transzcendensre nyitott ember hangját, aki nem elfordul a világtól, hanem a földi létezésen át próbálja megérinteni az örökkévalót. Verseiben a fény, a hit, a csend, a mulandóság és a remény motívumai állnak középpontban — mindez letisztult, klasszikus formanyelven, amely mégis kortárs érzékenységgel szólal meg.

Költői világa Pilinszky János áhítatos egyszerűségéhez, Nagy László emberi méltóságához és Rilke létfilozófiai mélységéhez áll közel. Verseiben a természet képei – a szél, a víz, a fa, az ősz – nem díszítőelemek, hanem az emberi sors allegóriái. A hit és a kétely, a földi fájdalom és az isteni béke közti feszültség adja költészetének alaprezgését.

Lírája nem modernista kísérletezés, hanem klasszikus értelmű tanúságtétel. A szó nála nem játékszer, hanem ima, vallomás, sorsdokumentum. Egyik legfontosabb ereje a csönd – az a belső tér, ahol a kimondott és kimondatlan szó egyformán jelentéshordozó.

Költészete az újjáéledő spirituális humanizmus része: olyan hang, amely emlékeztet arra, hogy az emberben még ott él az Isten-keresés, a jóság vágya, a megváltás reménye. Művei a mai magyar irodalomban a mélyre tekintő, erkölcsi és metafizikai líra hagyományát viszik tovább — csendes, de megingathatatlan hittel." (A. S.)  

______________________________________________________________

 

Kezdőoldal

Új bejegyzés

Versek és írások

Kritikák

Oldal: Előszó
"A felhők felett" - Holczman József oldala - © 2008 - 2025 - holczmanjozsef.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat