Amikor Periklészt kerestem

 

      Néma a kő,

      ahol meztelen sarud

      a földet taposta.

      Néma a kő és néma a táj.

      Eltűnt a kékszín égboltról

      a múltat idéző

      muzsikás aranykor.

      El a hárfák zenéje,

      derű, szín nyugalma,

      mit magaddal vittél,

      hogy semmit se hagyhass

      semmit a jóból.

 

      Néma a kő,

      s valami lehelet kellene.

      Hallani hangját,

      nincs is,

      vagy el szállt,

      s csupán az emlékek

      sugara éltet.

 

      Bevésve márványba

      hittel a törvény:

      „úgy halt

      mint élt egykor”.

 

      Távol a tekintet,

      s hallani távol

      harcosok nyugalmát.

      Végtelen arccal

      az olajfák alján

      meghalni mennek.

      Mind néma tekintet

      arasznyi sorban.

      Reszket az hangjuk

      anyai ölben,

      míg megemelkedsz,

      hogy mélyebbre

      ássunk.

      A föld kapujából

      perlek a jellel.

      Nevedet mondom,

      azt, ami rég volt.

     

      Néma a kő már,

      s én összetaposlak.

 

Oldal: Amikor Periklészt kerestem
"A felhők felett" - Holczman József oldala - © 2008 - 2025 - holczmanjozsef.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat